Szent Mihály római katolikus templom

A Szent Mihály katolikus templom 1812-ben épült. Czindery László, aki az 1800-as évek közepétől országgyűlési képviselő, alispán és főispánként tevékenykedett, szorgalmazta és anyagilag támogatta az akkor még németújfalui templom megépítését. Czindery a németújfalui plébánia alapítója lett. A templom a falu központjában, a Zrínyi utca 34. szám alatt található. Román stílusú, 30 m hosszú és 9 m széles. Harangjai elektronikusak, padjai fűtöttek. 2012. szeptember 16-án a Kétújfalu Község Önkormányzat, a Római Katolikus Plébánia és a Dél-nyugat Dráva – sík Kulturális Egyesület emléktáblát helyezett el a templom falán az építtető születésének 220., míg a templom 200. évfordulója emlékére.