Világháborús emlékművek

Évszázadok óta egymáshoz közel két Újfalu volt, a nyugatit Magyarújfalunak, a keletit Németújfalunak nevezték. 1940-ben egyesült a két település Nagyújfalu néven, majd ebből 1942-ben lett Kétújfalu.

Németújfalunak római katolikus temploma van, amely a főutca (Zrínyi utca) keleti oldalán áll. Szent Mihály tiszteletére szentelt. Kiterjedt park övezi, amelybe szabadon be lehet járni. Az előkert bal oldalán, közel a járdához van a világháborús emlékmű. 

Helység: Kétújfalu (Németújfalu)
Avatás: 1923
Alkotó: Manno Miltiadesz
Kapcs. épület: Római katolikus templom kertjében
Téma: I-II. világháborús emlék
Típus: Hősi Emlék
Alapítók: gróf Andrássy Sándor
Katonai egység: 19. honvéd gyalogezred, 44. gyalogezred, 10. huszárezred

Magyarújfalunak református temploma van, amely a főutca nyugati oldalán áll. 1857-ben épült. A bejárattól balra, a templom és az utca között áll a világháborús emlékmű. A templom kerítése itt megszakad és így az emlékmű jól látható az utcáról is. Minden felirat és művészeti elem az utca (azaz kelet) felé néző. 

Helység: Kétújfalu (Magyarújfalu)
Avatás: 1923
Alkotó: Manno Miltiadesz
Kapcs. épület: Református templom kertjében
Téma: I-II. világháborús emlék
Típus: Hősi Emlék
Alapítók: Lakosság